Blogok

jan
16

A pápa gondolatából született az új olasz élelmiszer-webáruház

Az egészséges táplálék terjesztése a célja a Simply Med – Egyszerűen Mediterrán – első olasz élelmiszer-webáruháznak, amely etikus kereskedelemmel igyekszik segíteni a válság sújtotta családokon, plébániákon, valamint az olasz termelőkön is. A vállalkozás a Szentatya egyik gondolata alapján jött létre.

XVI. Benedek a FAO 37. kongresszusához intézett szavaiban többek között elmondta: „Az élelmiszer spekuláció tárgyává vált, illetve pénzügyi piaci folyamatokhoz kötődik, amelyben nincsenek hiteles szabályok, erkölcsi elvekben szegény, és egyetlen cél vezérli: a haszon.”

jan
11

Krisztus kilátó a Gordon tetőn

 Az alábbi cikk forrása: www.csedoattila.com

 
 

 



dec
5

Nagy(on) figyelmeztetés

Az elmúlt időszakban nagyon sokszor találkoztam egyik baráti társaságomban a Nagy Figyelmeztetéssel. Mivel a templomban, a teológián nem igazán hallottam erről, gondoltam utánanézek, hogy legyen legalább valamilyen képem erről, hogyha esetleg ismét előkerül, tudjunk beszélgetni róla. Elég érdekes volt szembesülni az ott látottakkal, beleborzongtam. Talán ez lehet az első jele annak, hogy itt valamilyen akadályba ütközünk. Számomra kicsit ütközött az evangéliummal, annak lelkiségével, hangulatával, üzenetével. Aztán kaptam egy cikket erről ma, amit ajánlok figyelmetekbe szeretettel:

http://www.magyarkurir.hu/hirek/nagy-figyelmeztetes-hamarost-itt-vilagvege

nov
14

Kincskeresés az egyházban

Az Egyház kincsei címmel tartottak tanfolyamot a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánián, november 4-e és 6-a között. A csíkszeredai Búzamag közösség hívta meg a teológiai végzettséggel rendelkező Sidó Évát, a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat ifjúsági referensét, aki eddig ezt az előadás-sorozatot a HaT (Hited add Tovább) ifjúsági közösségek vezetésére tanító képzésen tartotta. Most első ízben vehetett részt a kurzuson plébániai csoport.

A Keresztalja teljes cikke itt olvasható: http://adf.ly/3ixza

nov
11

Az Üzenet

 http://www.youtube.com/watch?v=pwgvW6D3_no

Ajánlom figyelmetekbe ezt a pár vidit ami nagyon is elgondolkoztatott. Van belöle 11 és szerintem érdemes megnézni és 1 kicsit filozni rajtuk, azon hogy mit is szoktunk nézni és mi miljen hatásal van ránk. Eszméletlen az ahogy probálnak tudatalatt apro dolgokkal manipulálni úgyhogy WATCH OUT!!!

okt
31

Jézus talán engem hív?


 

Isten hívását általában fokozatosan ismerjük fel. Lehetnek kisebb-nagyobb jelek, amik elindíthatnak, hogy komolyabban foglalkozzam a szerzetesi vagy papi élet kérdésével:

Mik lehetnek ilyen jelek? Ilyen dolgokat szoktak mondani fiatalok:

okt
24

Mi a véleményetek?

Sziasztok.

Valakitől kaptam e-mailben egy érdekes videót, és azért másoltam be ide, mert kiváncsi vagyok arra, hogy ti mit gondoltok erről:

 

http://www.youtube.com/watch?v=pwgvW6D3_no&feature=related

okt
17

Vicces bárányok

Annyira megtetszett Smile megosztom:

 http://www.aniboom.com/animation-video/484422/Holy-Sheep/

szep
28

Dicsőítő tánc - Háromkút

Sziasztok:Smile

2011. augusztus 8-13. között tartottuk Háromkúton a gyergyócsomafalvi ügyes gyerekek számára szervezett bibliatábort. Ezennel is köszönjük Márton Szilviának, hogy a tábor ideje alatt olyan nagy szeretettel foglalkozott a gyerekekkel és műhelyfoglalkozás keretén belül táncolva tanította imádkozni őket. Dicsőitő tánc a csomafalvi 5-8-as gyerekek előadásában. Dicsőség érte Istennek.

A hangminőség rossz, ezért ha szeretnétek jobban érteni a dal szövegét, akkor keressetek rá: Itt állok házadban/Rám találtál.

http://www.youtube.com/watch?v=uhyizjC90Lo