Bibliatábor 5-8. osztályosoknak Újtusnádon

Az idei évben új helyen, sok új fiatallal, egy kis lelkes Keresztirány csapattal, több kedves barátunkkal és 39 résztvevővel július 7-14. között Újtusnádon táboroztunk. Az egy hét alatt a következő mottó kísérte végig a mindennapjainkat: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn.3,16).

A tábor elején már kiderült, hogy a világba mi is beletartozunk, és Isten szeretetből teremtett minket és azt akarja, hogy boldogok legyünk. Nem hagyott magunkra, hanem Jézus által gyermekei lettünk és a mennyország örökösei vagyunk. Beszéltünk arról is, hogy nem vagyunk közömbösek Isten számára, Ő kapcsolatot keres velünk és a barátunk akar lenni. Ugyanakkor volt szó barátságról, bizalomról, tanítványságról, kapcsolatainkról, gyengeségeinkről, bűnről, és arról is, hogy Jézus bízik bennünk és kész helyrehozni azt, amit mi elrontottunk. Megtudtuk azt is, hogy nemcsak a saját erőnkből kell változnunk, hanem a Szentlélek az, aki képes egyre jobb emberré formálni bennünket, és Ő az, aki segít nekünk Jézus mellett kitartani. Útravalóul döntöttünk amellett, hogy ápoljuk a kapcsolatunkat Jézussal, és majd hazamenve arról ismerik meg, hogy Jézus barátai vagyunk, hogy szeretettel vagyunk egymás iránt.

A témák után kiscsoportokban beszélgettünk az aktuális témákról és arról, hol is állunk épp azon a területen a mi személyes életünkben. Mindezek mellett nem maradt el a táborból a sok játék, a focibajnokság, a métázás, a különböző műhelyek, mint gitártanítás, gyöngyfűzés, képeslapvarrás, kulcstartókészítés. De volt vizes- lufis-locsolkodós délután, tábortűz is. Az utolsó esti akadályversenyen a kiscsoportok gyakorlatba ültették különböző feladatokon teljesítésén keresztül mindazt, ami a héten elhangzott.

Hálát adunk a Jóistennek, minden kegyelméért, hűségéért és szeretetéért, amit tapasztalhattunk a hét folyamán.

Külön köszönet a helyi plébánosnak, Nt. László Andrásnak és a helyi iskola igazgatójának, Albert Gábor-Árpádnak, hogy a vendégszeretetüket élvezhettük. Az Úr áldása kísérje életüket és munkájukat! Köszönetünket fejezzük ki Csont Ede atyának és Farkas Zsombor atyának, hogy velünk voltak és a szentmiséken, gyóntatásban szolgáltak felénk. Isten áldása kísérje életüket és szolgálatukat!

A szolgáló csapatnak is köszönöm, hogy lelkiismeretesen, odaadóan és fáradságot nem ismerve, szeretettel szolgálhattunk együtt. Legyen mindenért dicsőség Istennek és a szolgálat öröme maradjon nekünk az Úr áldásával együtt! J

Néhány visszajelzés a résztvevőktől:

Mi az, ami számodra jó volt ezen a programon?

„Nekem nagyon tetszettek a kiscsoportos beszélgetések, mert olyan dolgokról beszélgettünk, amiről én még nem is gondolkodtam (barátság). Tetszett nagyon, mikor imádkoztak értem és éreztem Isten jelenlétét. Az volt lelkileg a legjobb, amikor szőnyegen gyertyafényben ültünk és beszélgettünk Istennel.” (S. Marika)

„Nekem a legjobban a meghitt esték, imádságok tetszettek. Külön kiemelném a sok ötletes játékot, mert nagyon sokat szórakoztunk, a tábortüzek pedig fantasztikusak és élmény dúsak voltak.”(Gabi)

„Az imák, a játékok és minden, ami a programban szerepelt, de legfőképpen az tetszett, hogy megismerhettem Isten olyan oldalát, amit még nem ismertem, barátommá, bizalmasommá vált.” (Bea)

Mit mesélnél másoknak erről a programról?

Itt lelkileg fel lehet töltődni, többet lehet meg tudni Istenről, és sokat lehet nevetni a játékok során. (Kata)

A tábor megtanított arra, hogy Jézus feltétel nélkül szeret. (Andi)

Nekem nagyon tetszett, nagyon jó programok voltak. Sok jó emberrel meg lehet ismerkedni, és a legfontosabb, hogy közel kerülhetsz Istenhez. (S. Marika)

Nagyon sok barátot megismertem, jók voltak a játékok. Közelebb kerültem Istenhez és a barátom lett. (Bea)

Vagány a csapat, a program, a szervezés és a csapatmunka. (Petra)

André Zsófia, táborvezető.