Keresztirányos elköteleződés – 2014

Az idei évben a Keresztirányosok éves elköteleződését 2014. Október 24-26. között tartottuk egy gyönyörű helyen, Vármezőn, a Halászcsárdában, olyan körülmények között, amilyenre még nem volt példa az eddigi programjainkon, így ezen keresztül is tapasztalhattuk, hogy Isten különleges áldását élvezzük. Az alkalmat lelkigyakorlattal kötöttük össze, amelyre Gert Overmeer atyát hívtuk meg, hogy közelebb vigyen Istenhez és rávilágítson azon dolgokra, amelyek körülöttünk vannak, de csak akkor látjuk, ha Isten fénye megvilágítja. Ugyanakkor külön öröm volt számunkra, hogy Tamás Barni atya is együtt volt velünk. A hétvégén 24-en örülhettünk egymásnak és egymáson keresztül a Jóistennek.

A közös hétvégénket, miután elhelyezkedtünk, dicsőítéssel kezdtük, hogy Isten szemével tekinthessünk vissza az elmúlt évre, majd megosztottuk egymással, mi történt velünk az elmúlt évben, milyen örömekben, nehézségekben, kihívásokban vezetett Isten oda, ahol most vagyunk.

Szombaton Gert atya vezetett bennünket Isten jelenlétébe, volt szó személyes vízióról, Isten víziójáról, arról, hogy mit jelent az elköteleződés, ezen belül az ígéretekről, Isten hűségéről, egységről, evangelizációról, tanúságtételről, és arról, hogy Isten már mindent átadott nekünk, a kérdés, hogy mi elfogadtuk-e? Ez idő alatt lehetőség volt Istennel időt tölteni és megengedni neki, hogy bevilágítson életünk különböző területeire, de lehetőség volt Isten ölelését, Krisztus ruháját vagy a tekintély gyűrűjét elkérni Istentől.

Délután közös szentmisével ünnepeltünk, és ismét rájöttünk, hogy a napi olvasmányok visszautalnak mindarra, amit délelőtt hallottunk. Este történt a Keresztirány új struktúrájának a bemutatása, megbeszélése, és közösen meghallgattuk Éva bátorító szavait, amit videó üzenetben küldött nekünk. Ez úton is köszönjük, amit értünk, velünk, közöttünk tett, és hogy most is figyelemmel és imával kíséri a Keresztirány útját.

Az este csúcspontja volt az elköteleződésünk, amelynek keretében személyes megosztással kifejeztük, hogy el szeretnénk köteleződni vagy épp ebben az évben nem tudjuk vállalni az elköteleződést. Ezt követően Gert atya mindenkit megáldott személyesen, és Sziszitől egy igekártyára ragasztva megkaptuk emlékeztetőül, hogy mit is vállalunk a következő évben. A közös fényképezkedés után folytattuk az estét egy kis sütizéssel, borozgatással és táncolással, de mint a mesében erre csak 12-ig volt lehetőségünk, bár ez esetben nem az óra ütése vetett véget a bulinak, hanem az, hogy bezárták a helyiséget, ahol voltunk.

Vasárnap folytattuk a további struktúrával és feladatokkal kapcsolatos megbeszéléseket. Megszavaztuk a Keresztirány tanácsának tagjait, vezetőt és vezető helyettest választottunk és megbeszéltük a jövő évi nagyobb programokat, eseményeket.

A következő évre a hétvégén 24 keresztirányos munkatárs köteleződött el az ifjúsági szolgálatban, ugyanakkor megváltozott a Keresztirány felépítése is. Ez után nem lesz két régió, mint az elmúlt két évben, hanem a jobb kapcsolattartás és építés elősegítésére a nagyobb helységeknek van egy felelőse/képviselője, aki kapcsolatot tart és épít az oda tartozó elkötelezett és jelenleg nem elkötelezett Keresztirányosokkal, egy közülük pedig delegálva részt vesz a Keresztirány tanácsában.

 

Ez a következőképpen néz ki:

- Csík – Udvarhely – Gyergyó - Képviselő: Kajtár Gergő:

- Brassó – Képviselő: Benedek Beatrice

- Kolozsvár – Vásárhely - Képviselő: Rácz Gábor

- Várad – Arad – Képviselő: Vass Melinda Gyopár

 

A tanács felépítése is megváltozott, Lemondott a lelkipásztori felelős feladatáról Fülöp Laci atya, a tanácsnak két része lett és a következően alakult

Állandó tagok:

  • szupervizor - Szilágyi László
  • lelkipásztori felelős -
  • titkár - André Zsófi
  • gazdasági felelős – Roman Bakos Hajni

Választott tagok:

  • vezető - Görbe Csaba
  • vezető helyettes - Bereczki Zsolt
  • a helyi képviselőkért felelős - Rácz Gábor
  • páratlan párosért felelős - Munteanu Renáta
  • tanítványság képzőért felelős - Szotyori Erika

 

A Jóisten bőséges áldását és kegyelmét kérjük mindazokra, akik az elmúlt évben is imáikkal, anyagi javaikkal vagy bármi mással támogattak minket és szolgálatunkat!

André Zsófia            

Legyen mindenért hála és dicsőség Istennek!