Rólunk

Víziónk

  • A Keresztirány egy elkötelezett, Krisztus-központú, radikális, lelkes, kreatív és fiatal (mindig fiatalodó) csapatból álló ifjúsági szervezet.
  • Azért vagyunk, hogy a világban (Erdélyben) élő fiatalokat elvezessük egy élményszerű, bensőséges találkozásra a feltámadt Krisztussal és segítsünk nekik növekedni az életszentségben és a helyes önértékelésben, hogy Isten szemével lássák magukat, elhívásukat és tudatosan tevékenykedjenek a társadalom jólétén, egy valóban keresztény társadalom létrehozásán.
  • Célunk, hogy Erdély szerte minden plébánián lelkes, katolikus hitüket élő és megvalló ifjúsági csoportok jöjjenek létre.
  • Szeretnénk, ha a mai fiatalokból holnap egy valóban keresztény társadalom jönne létre, amely Isten szeretetével hajol le az elesettekhez, és felelősséget érez a körülötte élőkért.

Küldetés

Ahogy azt már a nevünk is sugallja: a Kereszt irányába tartunk. Tudjuk, hogy mi a célunk és az úton a Katolikus Egyház útmutatásait követjük.
A Keresztirány Ifjúsági Szolgálat az EKKM-en belül 2004-ben jött létre. Azóta nagyon sok minden történt, növekedtünk, tanultunk, fejlődtünk. Kialakult egy látás, kidolgoztunk egy stratégiát, és lépésről-lépésre haladunk Isten tervének megismerésében.
Ifjúsági Szolgálatunk állandó átalakuláson, megújuláson megy át, folyton változik, növekszik, igyekszünk követni az irányt, amelyet Isten mutat nekünk, így Isten terve szerint egyre több fiatal és ificsoport felé szolgálunk Erdély szerte.

Kiknek?

A Keresztirány fiatalok által és fiatalokhoz szól: gyerekektől kezdve egészen egyetemistákig. Nem csak azokhoz, akik gyakorló keresztények és hetente járnak templomba, hanem mindenkihez, aki nyitott rá. Nem baj, ha valaki úgy jön el a programjainkra, hogy nem igazán hisz Istenben és már el is felejtett imádkozni, vagy még meg se tanult: az lenne baj, ha így is menne haza.
Programjaink elsősorban azoknak szólnak, akik szeretnének közelebb kerülni Istenhez, megújulni hitben, Egyház iránti elköteleződésben.

Mit?

Isten három területen szokta használni a Keresztirány szolgálatokat:
Evangelizáció: személyes találkozásra hívni a fiatalokat az elő Istennel, segíteni őket egy rendszeres imaélet, Istennel való személyes kapcsolat kialakításában, hitben való növekedésben.
Közösségépítés: fontos számunkra, hogy ne hagyjuk magukra azokat, akiket megszólítottunk. Arra buzdítjuk a fiatokat, hogy csatlakozzanak a helyi plébániai ifjúsági csoportokhoz, és amennyiben tudjuk, segítjük az ifjúsági csoportok növekedését („Kezdőcsomag”, találkozók, táborok, kurzusok és lelkigyakorlatok által).
Képzés: egyre több fiatalt hív el Isten a szolgálatra, és nekünk is egyre több munkatársra van szükségünk, ezért az egyik programunk, a HAT (Hited add Tovább) képzés ezt a célt szolgálja. A képzés során egy utat járunk be együtt: egy vágytól, megérzéstől (hogy szolgálni szeretnénk) eljutunk oda, hogy elkötelezetten és legjobb tudásunk szerint a fiatalok fele szolgáljunk.

Hogyan lehet hozzánk csatlakozni?

A Keresztirányban nagyrészt tizen-huszonéves fiatalok tesznek-vesznek. Fontos, hogy apránként vállaljunk felelősséget, de azt, amit ránk bíztak felelősen, és szívvel végezzük.
A Keresztirányos programok háromszintes szerveződésűek:
Résztvevők: mindenkit szeretettel várunk rendezvényeinken, ahol lehetőséget kínálunk az istentapasztalatra. Ahhoz, hogy valaki adni tudjon, képes kell legyen arra, hogy előbb befogadjon. Nem mi: Isten az, aki ajándékoz és előbb rá kell igent mondania annak, aki érte akar dolgozni.
Stáb: olyan fiatalok, akik több alkalommal voltak már résztvevők programjainkon, és vágyat éreznek arra, hogy szolgáljanak, szeretnék kipróbálni magukat. Szolgálatot bízunk rájuk, amit ki is értékelünk, de félig még résztvevők. Több felelősségük van, mint a résztvevőknek, de még növekednek Isten iránti hűségben és felelősségben, nem terheljük őket azzal, amire még nincsenek felkészülve. Ha valaki jelzi, hogy szeretne szolgálni, akkor előbb stáb tagnak hívjuk el.
Keresztirányos munkatársak és segítő: képzett munkatársak, akik már voltak stáb tagok és egy-egy program vezető-csapatát alkotják. Elköteleződtek nemcsak Isten, de az Ifjúsági Szolgálat mellett is. Tudják és értik az Keresztirány céljait, stratégiáját, tudunk egy ütemre és egy irányba lépni! Ehhez szükséges a HAT képzésen való részvétel.
Egyéni szinten a fenti formákban lehet hozzánk csatlakozni.
Kapcsolat: az ifjúsági csoportok számára viszont más lehetőségek is vannak. Szeretnénk kapcsolatban lenni az ifjúsági csoportokkal és amennyiben tudunk, segítjük is a helyi vezetőket. Szívesen elmegyünk és meglátogatunk egy-egy ifjúsági csoportot, ha meghívtok, segítünk megszervezni egy-egy programot (pl. meghívtok egy rövid előadást megtartani), tartunk képzést a helyi ifi vezetőknek, vagy küldünk programajánlókat is szívesen.