Nem szoktam beteg lenni, idén mégis másodszor kerültem "kényszerpihenőre". Általában rossz beteg vagyok, most mégis úgy érzem Isten ezáltal is tanít.

Leginkább a tehetetlenséget utálom és most pont ezt kaptam. De vele együtt békét is. Látom, hogy Isten formál, tanít, nehéz, mégis jó... Furcsa és új tapasztalat ezt a másra-utaltságot megélni, új módon tanulni bízni az emberekben, várni, hogy Isten cselekedjen.

Szenvedés?

Igen is meg nem is...

Tapasztalom korlátaimat, de nem zavarnak...

Tapasztalom tehetetlenségemet, mégis békességem van...

"Kénytelen" vagyok átengedni dolgokat másoknak, mégsem háborgok, hogy ezt "kell". Örülök, hogy van, aki átvegye és bízom benne, hogy még nálamnál jobban is fogják csinálni...

Isten tanít - és ez nem szenvedés, öröm, de szenvedés által...

"Én, mint egy süket, semmit sem hallok, mint egy néma, nem nyitom föl számat. Olyan vagyok, mint aki nem hall, mint aki nem tud válaszolni. Mert, Uram, én benned remélek, meg is hallgatsz, Uram, Istenem." Zsolt 38

"Minden nap Isten a mi dicsekvésünk, és nevedet mindörökké magasztaljuk!" Zsolt 44