Tegnap a szentmisén hallgattam az evangeliumot és nagyon elgondolkodtatott egy rész belőle...

Mk 11,12-14.20-25:

"Másnap, amikor Betániát elhagyták, (Jézus) megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult irányába, hátha talál rajta valamit. De odaérve semmit sem talált rajta, csak levelet, mert még nem volt itt a fügeérés ideje. Azt mondta neki: "Soha senki ne egyen rólad gyümölcsöt!" A tanítványok hallották.

 Amikor másnap korán reggel elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tövestül kiszáradt. Péternek eszébe jutott (az átok): "Mester - mondta -, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt." Jézus így felelt: "Ha hisztek Istenben, bizony mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel és vesd magad a tengerbe, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, akkor az csakugyan megtörténik. Ezért mondom nektek, hogy ha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok, és akkor valóban teljesül kérésetek. Ám amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket."

Miért keresett Jézus fügét, ha nem érkezett meg az érés ideje? Nem tudta, hogy még csak zöldell, de még nincs gyümölcse? És ha még nem volt itt az ideje, akkor miért átkozta meg? Miért nem várta meg, hogy beérjen? Talán legközlebb, amikor arra járt, lett volna rajta gyümölcs... Miért?

Sok kérdés volt bennem, és ahogy elhalgattam, szép lassan jöttek a válaszok...

Hogy megmutassa nekünk, hogy hiába erőlködünk, ha valaminek nincs itt az ideje. Hogy kár bosszankodni, ha valamit nem akkor kapunk meg, amikor akarjuk... Hogy mi is így teszünk, amikor a mi időnk (gondolataink, elképzeléseink, vágyaink) nem egyeznek Isten idejével (gondolataival, elképzeléseivel, időbeosztásával).  Hogy megmutassa: amikor siettetjük a dolgokat, akkor azok elszáradnak ahelyett, hogy gyümölcsöt hoznának, beérnének...

Elgondolkodtam rajta, hogy én hányszor sietek? Siettetném Istent?

Miért?

Hogy megtanítson imádkozni - a tanítványoknak nem tűnt fel, hogy nincs füge a fán, csak az, hogy elszáradt... Péter hozza a formáját: "nicsak, elszáradt". Nem is kérdez, de Jézus érti a kérdést: "ezt meg hogy csináltad?" és válaszol: "hittel kell kérni" - hittel kérni... hm... ez nem is olyan könnyű, pedig Jézus sokszor, sok helyen mondja, tanít rá...

És még elmond egy nagyon fontos dolgot, amit el szoktunk felejteni: "amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire" - amikor készültök, vagyis még előtte. Még mielőtt nekiállsz kérni és Isten elé vinni a te dolgaidat, még előtte bocsáss meg. És érdekes, nem írja, hogy "addig ne imádkozz, és ne bocsáss meg, amíg nem kérnek tőled bocsánatot" - hanem ha imádkozni akarsz, és azt akarod, hogy Isten meghallgasson, előtte bocsáss meg!" Hogy Isten is megbocsásson.

Miért?

Mert ha elvakít a harag, a méreg, a neheztelés, Istent sem látod! Ha a bűneidet nem bocsátja meg Isten, akkor azoktól nem vagy képes látni Istent, tehát nem is tudsz "rendesen" imádkozni...

Az is érdekes ebben a történetben, hogy Péter egyből megérti: Jézus nem csak mérgében mondott valamit, hanem "megátkozta" - pedig nincs is formális átok... Nekünk ez talán furcsa, pedig nem is az. Amint az áldás az, ha valakinek jót kívánunk, jót mondunk, ugyanúgy átok mindaz a rossz, amit kívánunk vagy mondunk valakinek vagy valakiről/valamiről...

Gondolj bele, hogy ezek szerint hányszor is jön ki átok a szádon? Én belegondoltam, és durva... S ha belegondolunk, hogy az mind visszaszáll ránk (Ter 12,3), akkor azért ez nagyon durva!

Sir 14,1: Boldog az az ember, aki nem vétkezik szóval, és akit bűne miatt nem kínoz fájdalom.