Elmélkedtem ma Mt evangéliumán: 6,22-23:

A test világa a szem. Ha szemed ép, egész tested világos. De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?

Elgondolkodtam azon, mennyire van bennem világosság? Mennyire tud hozzám szólni Isten, mennyire látom Őt úgy az egyszerű dolgokban napról-napra? Mennyire figyelek oda arra, amit Ő mond... Mostanában nagyon sok mindenre kell figyelnem, és néha úgy érzem egyre sötétebb van, egyre kevésbé látok ki a sok tennivalóból, sürgősebbnél-sürgősebb és fontosabbnál-fontosabb dolgokból... Pedig ha már most sötét van, milyen lesz majd "a sötétség"?

Valóban fontos minden nap odafigyelni arra a világosságra, amit Isten minden napra ad, nehogy a bennünk levő világosság sötétséggé váljon... Sőt, hogy a bennünk levő világosság ne csak nekünk, hanem másoknak is világítson... És hogyan lehet erre figyelni? Hát le kell ülni Jézus lábához, elbeszélgetni vele a sürgősebbnél-sürgősebb és fontosabbnál-fontosabb dolgokról, tanácsot kérni, olvasni a levelét, hogy vajon mit válaszol... Én ezt teszem.

Remélem ez a néhány "megvilágosodott" sor, másoknak is világosság lesz És senki nem marad sötétben!

"Ragyogtasd fel szolgád fölött arcodat!" Zsolt 31,17

Taníts, Urunk, hogy minden nap a te arcod világosságában járjunk!