Pálpataki táborról

Sziasztok,

mivel a fórum csak a bejelentkezettek számára nyitott, gondoltam, hogy itt inditok "fórumot" arról, hogyan oldhatjuk meg a pálpataki viz-ügyet.

A szitu a következõ: mivel a hegy tetején vagyunk, kevés a viz - forrásból húzzuk, és ha túl sokan vagyunk, a zuhanyzások miatt túlságosan lecsökken a viz szintje és a fél falu viz nélkül marad, utána semmi viz nem jön hosszú órákon át. Ezt egyszer megjártuk, és nem tudtunk fõzni, sem inni több órán át.

Néhány lehetõség:

- minden nap lesétálni a patakhoz (20'séta) vagy a csorgóhoz (10'séta) mosdani.

- korlátozni a használható vizmennyiséget - mindenki kap egy flakon vizet, azzal gazdálkodjon. (ez jobb, mint Auschwitz,  ott 6 honaponként kaptak 1 pohár vizet mosdani, vagy a túlélõ tábor, ahol a harmattal kellett mosdani)

- olyan javaslat is volt, hogy beosztani, mindenki csak másnap mosdik (nem Húsvét másnapján Tongue out

Azt hiszem adott körülmények közt nem kell mondanom, hogy lehetetlen lesz a táborban "bizalomjátékunkat" megejteni ebben az évben ilyen létszámmal Cry

Azt várom most tõletek, hogy a "hozzászolásoknál" mondjátok el a véleményeteket: akkor is eljösz a táborba, ha ilyen megoldások lesznek? Esetleg oszd meg, ha van jobb ötleted. Ha esetleg ezért visszamondanád a tábort szólj, sokan vannak már a várólistán, akik szivesen jönnének igy is! Várom a hozzászólásokat itt: {moscomment}