Az

Országos Lelkipásztori Intézet január 9-én eddig példa nélkül álló

rendezvénynek adott otthont. Lelkiségi mozgalmak, közösségek, ifjúsági

lelkipásztorok, missziós és iskolai modellek képviselõi jöttek össze,

hogy arról beszéljenek: milyen útjai vannak a fiatalok körében a tiszta

életmód népszerûsítésének. Errõl kérdeztük Roska Pétert, a

kezdeményezés egyik elindítóját.

– Tisztaság, tisztának lenni: ez a mai világban, a mai fiatalok számára „ciki”. Hogyan lehet mégis vonzóvá tenni ezt az ideált?

–

Az egyik út, amikor széles körben felnyitjuk a szemeket, hogy a

tisztaság a normális, szép, értelmes életnek az útja. Az ember

meggyõzhetõ, ha logikusan gondolkodik. Tomka Ferenc atya például a

fiatalokkal leíratja, hogy milyen házasságban szeretnének élni, milyen

családot szeretnének, és melyek az ehhez vezetõ értelmes, logikus

lépések. Az egyszerû emberi ráció megmutatja, hogy az ember különbözik

az állattól, és a szexualitásnak megvan az emberileg szépen élhetõ

formája. És ezt be is lehet látni. A másik szempont a keresztények

számára fontos: tisztán látni azt, hogy ez Jézus szándéka, és nem

valamiféle ósdi prûd elgondolás. Ahogy II. János Pál pápa mondja,

Krisztus megmutatja az embernek, hogy ki az ember – márpedig õ

határozottan a tisztaságot kéri tõlünk. A keresztény körben

elharapózott paráznaságnak az egyik gyökere az, hogy a személyek nem

figyelnek igazán Krisztusra és az õ akaratára. A társadalomban széles

körben elterjedt paráznaságnak pedig az az oka, hogy az emberek nem

tudják, nem is gondolnak bele, hogy mit csinálnak. Az a tapasztalatom,

hogy amikor nyíltan beszélek errõl a kérdésrõl a fiatalokkal, nem

tabutémaként kezelik ezt, hanem figyelnek és értelmes dolgokat

mondanak. Ha az ember kicsit megpedzi ezt a kérdést, sok mindent

képesek belátni maguktól.

– A mai fiatalok közül sokan úgy állnak hozzá ehhez a kérdéshez, hogy „nekem ez így is jó"... Õket hogyan lehet megszólítani?

–

Az elsõ kérdés az, hogy tizenöt év múlva is vonzó lesz-e számára? Aki

ilyen mentalitással éli fiatal éveit, nem gondol bele, hogy a parázna

életmódnak milyen következményei vannak. Lehet, hogy kínlódik, mert a

szülei elváltak, mert az apja hûtlen, mert problémák vannak a

környezetében, mindezeket azonban nem vetíti le odáig, hogy ha nem

figyel arra, mit csinál a testével, õ is ugyanilyen dolgoknak lesz a

forrása. A tiszta életformának az igazán vonzó oldalát

tanúságtételekkel lehet megmutatni: „elmondjuk Neked, mit jelent

nekünk, hogy tisztán járunk együtt.” Bíró László püspök atya szokta

mondani a hittanórán: „próbáld ki, hogy két hétig a kezét sem fogod

meg, és meglátod, hogy mennyivel többet tudsz meg róla szellemileg,

lelkileg!”

– Milyen formák, eszközök léteznek ennek az életformának közvetítésére?

–

Ezen a szakmai napon, a most kezdett együttmûködésben számba vesszük a

már létezõ eszközöket, másrészt megpróbáljuk megnézni, hogy milyen

eszközökre van igényük azoknak, akik szeretnék továbbadni ezt a

gondolatot. Kézenfekvõ eszközök a személyes beszélgetés, elõadás,

lelkigyakorlat, könyvek, interneten elérhetõ szövegek vagy egyéb

képzések. Elõfordult már az is, hogy iskolákban a pedagógusok számára

tartottak továbbképzést. A mai mûhelymunka tapasztalataiból pedig

kiviláglott, hogy azok a leghatékonyabb kezdeményezések, amelyek

közösségépítõek, tehát ahol nemcsak egy programot futtatnak le vagy

valakiket kiképeznek egy speciális szempontból, hanem közösséget

igyekeznek létrehozni, megerõsíteni.

–

Ennek az ideálnak az átadásában nyilván kiemelt szerepe lehet azoknak a

helyzeteknek, amikor kortárs fiatalok adják át a tapasztalataikat

egymásnak.

– Valóban, és ezt itt is tapasztaltuk. A Filia

Közösség tanúságtételét vagy a Regnum Christi „Tiszta divat" nevû

kezdeményezését minden jelenlévõ üdítõnek találta, fõleg azért, mert

ezekbõl látszott, hogy „nemcsak mi öregek beszélünk errõl”. Alapvetõ

pedagógiai elv, hogy a fiataloknak kortársaik tudják jól közvetíteni az

értékeket, de legalább ilyen fontos, hogy a fiatalok a nevelõk,

tanárok, papok személyében is támaszt találjanak Többek között ezért

fontos számunkra, hogy elsõsorban a vezetõket fogjuk össze ebben az

ügyben.

– Mi lesz a folytatás? Március végén imakonferenciával folytatódik az, ami most elkezdõdött.

–

Pontosan még magunk sem tudjuk, hogy kezdeményezésünk milyen irányba

fog kiterjedni. Kaptunk egy jelet a Szentlélektõl, hogy valamit tennünk

kellene. Hogy azután kiben mit indít el az Úr, és ki a maga helyén,

módján kit fog megszólítani, azt bízzuk Õrá! Nem mozgalmat akarunk

alapítani, hanem engedni, hogy a Szentlélek mozgasson bennünket.

Fontosnak érzem, hogy ne csak beszéljünk és konferenciákat tartsunk.

Itt nem egy prekoncepcióról van szó, vagy arról, hogy mi „tudjuk a

tutit” és elmondjuk a másiknak, hanem együtt is imádkozunk. Oda kell

figyelnünk arra, hogy Isten mit akar, hol mozgatja meg a vizet…

Horánszky Anna/Magyar Kurír

{moscomment}