2008. június 27- 30. között került sor a már hagyományosnak számító szécsenyi ifjúsági találkozóra, amelyre nagy örömmel jöttek azok a fiatalok, akik elõzõ években is részt vettek, ugyanakkor kíváncsian jöttek el olyan fiatalok is, akik elõször vettek részt egy ilyen jellegû programon. A találkozó végén a fiatalok hitükben megerõsödve, megújulva, örömmel a szívükben, élményekben gazdagon tértek haza.Célunk az volt, hogy találkozzunk a szeretõ Istennel, együtt legyünk Vele és egymással!
A találkozó idei mottója:
Isten a mindennapokban
és én Isten mindennapjaiban
A hétvégén elhangzott témák ezen mottóhoz kapcsolódtak: Isten szeretetének megtapasztalása a mindennapokban; mi kell ahhoz, hogy erre nyitottak legyünk – az Istenközpontúság; valamint az, hogy krisztusi közösséghez tartozzunk.
Dicsõítések, elõadások, filmnézés, kiscsoportos beszélgetés, szentségimádás, gyónási lehetõség, játékok, tábortûz, a kiscsoportokban elõkészített humoros jelenetek tették tartalmassá és színessé a programot. Természetesen nem maradt el a meglepetés sem…:)!!! A találkozó szentmisével zárult.
Örömmel osztok meg néhány tapasztalatot a résztvevõk visszajelzéseibõl:
- “a szentségimádás tetszett a legjobban, Isten földöntúli boldogsággal töltött el. Megvigasztalt, megerõsített és megújított”
- “jó volt látni, érezni azt, hogy mennyire velünk van az Isten. Átélni azt, hogy mennyire szeret minket az Istenünk”
- “megerõsödtem Istenben és méginkább arra fogom fektetni a hangsúlyt az életemben, hogy Isten jelen legyen a mindennapjaimban és minden döntésemben. Szeretlek Uram!!!”
- “nekem nagyon tetszettek a tanítások, szóval egyszerûen szuper volt, számos mondat, cselekedet, szó megérintett “
- “ezen a hétvégén megtapasztaltam, hogy Jézus számára mennyire fontosak vagyunk”
- “ezen a hétvégén tetszett elsõsorban a téma, de jó volt, hogy Szécsenyben – egy ilyen szép helyen van megszervezve. Örültem, hogy volt gyónási lehetõség”
- “ez a hétvége nagyon élmény dús volt számomra. Nagyon megérintettek a tanítások, elgondolkodtatóak voltak, nekem sokat segítettek”
- “nagyon tetszett a szentségimádás, megéreztem Isten jelenlétét, hogy milyen hatalmas”
- “sikerült Jézusra figyelnem, és újra sikerült átadnom egészen az életemet”
- “a tanítások nagyon tetszettek, mert lehetett belõle tanulni, és mindig volt benne olyan rész, ami megérintett és rájöttem, hogy milyen fontos és igaz”
- “legjobban tetszett az, hogy mindenki szívvel, lélekkel tudta dicsõíteni és áldani Jézust, Aki jelen volt”
- “a legjobban az tetszett, ahogy Isten felé tudott fordulni mindenki”
- “számomra a legértékesebb a gyónás volt, mert választ kaptam a bennem felmerülõ kérdésekre”
- “felismerés: én sem tisztelek mindenkit, akit szeretek ->figyelni erre jobban ezután”………
Mindenért hála az Úrnak!
Istené a dicsõség, miénk az öröm !
A szervezõk nevében,
Erzsike
