Beszámolók - Pálpataka 2008

ejszakai_dics-palpataka.jpgSokan kérték, hogy írjak egy beszámolót, a pálpataki táborról... Igen nehéz feladat, komoly kihívás!
Nehéz szavakba foglalni mindazt, amit Isten cselekedett köztünk! Néhány tényszerû információt tudok irni, mint pl. azt, hogy szinte végig esett az esõ, hogy jó volt a kaja, hogy közel 80-an voltunk, és hogy nagyon jó volt a hangulat. Vagy irhatok arról is, hogy felismertük magunkat azokban a fiatalokban, akikrõl az evangéliumok tanúságot tesznek, hogy találkoztak Jézussal. De mindez messze nem tudja visszaadni azt, amit Isten köztünk, bennünk végbevitt! Ezért nem is fogok én beszámolót írni, helyette olvashattok itt arról, mit nyilatkoztak a résztvevõk a táborról. Arra itt nincs keret, hogy mindenki tanúságtételét ide beírjam, ezért csak néhányat teszek be, ami jellemzõek - vagyis ilyeneket mondtak a többiek is.
Akit a hangfelvételek érdekelnek, keressék Sziszit.


Nagyon vagány volt a tábor, mert az Úrral és Jézussal megismerkedtem és ráébredtem arra, hogy az Isten egy szeretõ, kegyes Isten. De egy ilyen tábort szavakba se lehet foglalni. (Bereczki Zsolt)

Nekem ez a tábor nagyon, nagyon, nagyon tetszett, mivel még nem voltam és számomra csodálatos élmény volt! Nagyon tetszettek a dicsõítések, az, hogy nem csak imádkoztunk, hanem volt társasági tánc tanítás, nagyon jók voltak a mûhelymunkák, én dicsõítõ táncra mentem és nagyon jó volt, mert nagyon rég szeretnék tudni ilyen zenére táncolni, és végre sikerült! Csodálatos volt a Szentlélekhívás, csodálatos volt érezni Isten jelenlétét. Nagyon jók voltak a tanítások, és nagyon köszönöm, hogy hozhattam egy olyan döntést, szóval kettõt, hogy életem végéig Isten mellett akarok maradni és az én szívembõl nem engedem ki soha, és, hogy megfogadtam, hogy házasság elõtt nem élek nemi életet és parázna életet soha. Jó volt a foci is. Nagyon sokat tanultam ebben a táborban, és köszönöm az Úrnak, hogy elhívott ide. Nagyon jó volt az akadályverseny! De a legjobb és legcsodálatosabb a Szentlélekhívás volt és az elhatározás, az életre szóló döntés, mert a tábor elõtt kezdtem elindulni a rossz úton, és most minden kivilágosodott elõttem!!! Köszönöm Uram!!! (Miklós Emõke)

 

Tetszettek a mûhelymunkák, és a dicsõítések. Ami a leginkább megérintett az az este volt, amikor dönthettünk Jézus mellett. Átadthattuk életünket. Én is nagy vívódás után megtettem. Azonkívül még mélyen érintett az is, amikor fiúk, lányok közösen beszélgettünk a párkapcsolatokról és imádkoztunk ezért, meg hogy fogadalmat is tettünk, hogy házasságig szûzek maradunk. Az akadályverseny is nagyon klassz volt! Ha hazamegyek elmondom mindenkinek, hogy Isten márpedig igenis létezik, és CSELEKSZIK! Engem megszabadított és megtisztított! (András Melinda)

Drága testvéreim, én itt tapasztaltam meg elõször az Isten szeretetét! Úgy érzem más ember lettem. Köszönöm! (Sztojka Zsolt)


A kapus lányról szóló tanítás fogott meg engem, fõleg a lakatos rész, amikor elköteleztük magunkat. Meg amikor megfogadtuk, hogy megõrizzük a tisztaságunkat a házasságig. (Csóti László)

A 7 fiataloról szóló tanításokban mindig volt valami, ami úgy éreztem, hogy rólam szól. Éreztem, hogy a Szentlélek betöltött, és hogy Isten nagyon közel van hozzám, és úgy szeret, ahogy vagyok. (Barczán Emõke)

A legnagyobb élményem az a párkapcsolat téma utáni imádság volt, mert Isten szeretetével meggyógyította az én szívemet a szeretethiányból, és beszélt hozzám. Korábban a Szentlélekhívásokon is kaptam üzeneteket az Úrtól. Nagy élmény volt a döntés Jézus mellett. Jó volt a párkapcsolatról szóló beszélgetés és a döntés! (Márton Zsuzsa)

Nekem a dicsõítések, reggeli meg esti imák tetszettek, a szentségimádás, az imaszolgálatok tetszettek fõként. A Szentlélekhívás, az életfelajánlás és a közöss tisztasági fogadalomtétel volt a tábor csúcsa. (Fikó Norbi)


Sok kérdésre kerestem a választ, amire megtaláltam itt. Megváltoztatott és átformált ez a tábor. Rengeteg olyan élményt szereztem, amirõl nem is gondoltam volna, hogy átélhetem. Megfoghatóvá tette számomra Istent és bátorítással töltött el, hogy olyan közegben voltam, ahol mindenki nyílt szívû, õszinte. Nem kell „megjátszanom” magam és teljes erõvel felvállalhattam az igazi arcomat. Meg fogom osztani másokkal azokat a mindennapi csodákat, amelyeket mindenki átélhet. Hirdetni fogom, hogy a Mennyek Országa a földön az emberek szívébe is beköltözhet és megmutatom másoknak (segitek, hogy megtalálják) az UTAT.

Nagyon jó tábor volt. Ez volt az elsõ vallástáborom. És ebben a táborban történt, hogy megtértem, és olyan dolgokra kaptam választ, amiket nem értettem. Én megtértem, egy olyan életet vállaltam be, ami a Jézusé. Neki adtam. Ezáltal megerõsödtem. Mindenképp csodálatos volt. Hát az éjszakai akadályverseny szupi volt... És a dicsõítések mindegyikén sírtam

J Teljesen átjárt a Szentlélek.

Nekem az ún. „szüzességi fogadalom” tetszett, hogy ilyen sokan megfogadtuk azt, hogy kitartunk a szûzi tisztaságban a házasságig. A témával kapcsolatban egyébként nagyon tetszett az, hogy Isten képes a lelki tisztaságot „visszaállítani”, megsimogatni, lelkileg újra szüzekké tenni azokat, akiknek már volt testi kapcsolatuk. Nagyon tetszett a dicsõítések láncolata, az pl. hogy három nap egymás után már mindenki szenzációsan felszabadult a dicsõítésben. (Gabec)


... és még lehetne folytatni... szóval ilyen volt ez az idei táborunk...
DICSÕSÉG ÉRTE ISTENNEK!
és köszönettel tartozunk mindazoknak is - személyeknek, közösségeknek, cégeknek -, akik anyagilag is támogatták ezt a tábort. Nélkületek ez nem jöhetett volna létre! Isten fizesse!
{moscomment}