Augusztus 24-26 között a Szent András Evangelizációs Iskolával karöltve Fülöp kurzust tartottunk Csikdánfalván. Közel 30 résztvevõ gyûlt össze zömében a Csíktaplocai közösségbõl, de voltak résztvevõk Szentgyörgyrõl, Máréfalváról, Udvarhelyrõl is.
Egészen egyszerû körülmények között s kicsit szûkösen voltunk együtt, de ez csak mégjoban összehozta a társaságot, oldotta a hangulatot.
Én szeretnék itt köszönetet mondani Kajtár Gergõnek, aki felvállalta a kurzus megszervezését, elõkészítését, ami nem volt egyszerû feladat, mitöbb vendégül látta az egész társaságot szülei házában. És ugyancsak köszönet jár Csiszér Lacinak, hogy eljött és levezette a kurzust.
Isten fizesse! És téged, aki olvasod most ezeket a sorokat, kérlek imádkozz értük és a kurzus résztvevõiért, hogy amit Isten elkezdett e rövidke 3 nap alatt, azt folytassa a szívekben.
A továbbiakban tanúságtételeket olvashatsz a kurzusról.

Most õszinten bánom, hogy nem mondtam el az én személyes tapasztalatomat akkor, ott, a kurzuson, de megirom az okát
! Azért nem álltam ki, hogy elmondjam, mert akkor úgy éreztem, hogy én ettõl a kurzustol nem kaptam semmit
és ettõl az érzésemtõl valamiféle fájdalmat éreztem a szívemben és ez kinzott, bár nem mutattam ki de nagyon rossz volt!
Ezért döntöttem úgy, hogy én most nem állok ki, mert nem lenne ammit mondjak, és a Szentlélek hiváskor sem éreztem semmit!!!..............
Aztán hazajöttem és akkor kezdõdött nekem a megváltozás
!!!!!!! Igy most utólag visszagondolva nagyon jó volt a kurzus és nagyon sokat kaptam tõle!!!!! Kellett nekem ez nagyon, mert Pálpatakán hozott döntéseimet nagyon nehéz megtartani, de úgy érzem, hogy sikerül és egyre jobban haladok az Úrhoz vezetõ úton
!
Hazajöttem és nagy változást vettem észre, mert ott úgy eldöntöttem magamban, hogy szeretettel leszek az emberek iránt, és itthon ezt gyakorlom, és úgy érzem, hogy elég jól sikerül is
: a testvéremmel nem veszekszem, és ma anyukámék elmentek a városba és kelett takaritsak egy szobában, én nagyon szerettem volna számítógépezni, de nem tettem, nekifogtam és takarítottam, hogy mire hazajönnek csinájam meg, és utána nyugodtan gépezhetek.
Ha nem lett volna ez a kurzus, akkor elõször gépezek és lehet, hogy nem lesz meg a takarítás mielõtt édesanyám hazaér. Nem hisztiztem édesanyámnak, mint azelõtt, mikor kellett valamit csinálni, ha valamire megkért! A kicsi testvéremmel sem veszekedtem
.
Szóval nagyon jó volt, és kellett nekem ez a megerõsödés
Miklós Emõke - Csíktaploca
! Azért nem álltam ki, hogy elmondjam, mert akkor úgy éreztem, hogy én ettõl a kurzustol nem kaptam semmit
és ettõl az érzésemtõl valamiféle fájdalmat éreztem a szívemben és ez kinzott, bár nem mutattam ki de nagyon rossz volt!Ezért döntöttem úgy, hogy én most nem állok ki, mert nem lenne ammit mondjak, és a Szentlélek hiváskor sem éreztem semmit!!!..............
Aztán hazajöttem és akkor kezdõdött nekem a megváltozás
!!!!!!! Igy most utólag visszagondolva nagyon jó volt a kurzus és nagyon sokat kaptam tõle!!!!! Kellett nekem ez nagyon, mert Pálpatakán hozott döntéseimet nagyon nehéz megtartani, de úgy érzem, hogy sikerül és egyre jobban haladok az Úrhoz vezetõ úton
!Hazajöttem és nagy változást vettem észre, mert ott úgy eldöntöttem magamban, hogy szeretettel leszek az emberek iránt, és itthon ezt gyakorlom, és úgy érzem, hogy elég jól sikerül is
: a testvéremmel nem veszekszem, és ma anyukámék elmentek a városba és kelett takaritsak egy szobában, én nagyon szerettem volna számítógépezni, de nem tettem, nekifogtam és takarítottam, hogy mire hazajönnek csinájam meg, és utána nyugodtan gépezhetek.
Ha nem lett volna ez a kurzus, akkor elõször gépezek és lehet, hogy nem lesz meg a takarítás mielõtt édesanyám hazaér. Nem hisztiztem édesanyámnak, mint azelõtt, mikor kellett valamit csinálni, ha valamire megkért! A kicsi testvéremmel sem veszekedtem
. Szóval nagyon jó volt, és kellett nekem ez a megerõsödés
Miklós Emõke - Csíktaploca
{moscomment}