Isten igéje eleven és hatékony
Idén is sor került az erdélyi katolikus karizmatikus közösségek találkozójára. 2008. okt.11-én Gyergyószentmiklóson gyûltünk össze több mint 600-an Erdély különféle részeirõl.
A szervezõk kitettek magukért: már érkezéskor meleg fogadtatás várta a közelrõl s távolról érkezõ testvéreket. Fantasztikus, ahogy minden közösség hozzáadja a saját részét a találkozóhoz: ettõl más és más minden évben ez a találkozó és jó sorra megismerni a helyi közösségeket.
Gyergyói testvéreink nagy szeretettel vártak és készítették elõ ezt a találkozót. A két közösség: Szent Miklós és Szegletkõ, együtt szervezték, nagyon áldozatosan segítettek mindenben, sok embert mozgattak meg a szervezés során. Érzékelhetõen mindenki, aki csak élt és mozgott a közösségekben, szívvel-lélekkel szolgált, Isten szeretetét lopva a szívekbe. Finom csokival és mustármaggal fogadtak, és minden névjegykártyán Isten Igéje már a bejáratnál érkezéskor felhívta figyelmünket a találkozó mottójára: Isten szava eleven és hatékony!
A kultúrház dísztermébe lépve a színpadon nagy betûs banner hirdette, hogy Isten Igéje köré gyûlt össze ez a nép. A gyermekcsoport is kreatívan szemléltette az Ige hatékonyságát, világosságát. A találkozó során valóban megtapasztalhattuk, hogy Isten Igéje eleven és hatékony. Selymes atya és Fülöp Magdi SSS elõadásai csodálatosan épültek egymásra, mintha összebeszéltek volna. Az igazság az, hogy „csak” a Szentlélek mûve volt.
Selymes atya kiemelte, milyen fontos számukra olvasni, imádkozni, ismerni az Igét, Jézust. Elmondta, hogy Isten az Õ Igéje által tanít, gyógyít, megszabadít, formál minket, hogy valóban Isten gyermekei legyünk ebben a világban.
Magdi testvérünk folytatta a gondolatmenetet azzal, hogy a föld sójává kell válnunk. Kiemelte, milyen fontos, hogy az Igét megéljük a hétköznapokban és így lángra lobbantsuk környezetünket. Személyes példával mutatta be, hogyan tehetjük ezt a hétköznapok forgatagában, egészen egyszerû helyzetekben, amikor csak alkalmunk nyílik rá, mert csak így válhat hatékonnyá bennünk és általunk Isten Igéje.
Székely Csilla, a csíkszeredai Búzamag közösségbõl, tanúságtételében megosztotta velünk személyes tapasztalatait az Ige hatékonyságáról. Nagyon mély, õszinte és tanulságos tanúságtétel volt. Élettörténete jól szemléltette azt, ahogyan Isten Igéje formál, tanít és gyógyít bennünket, hogyan vezet el a halál sötétjébõl, az élet világosságára.
Az ebédszünet után a Magvetõ közösség fiataljai pantomimmel szemléltették Istennek ezt a nagy kegyelmét, amelyet mindnyájunknak felajánl.
A találkozó koordinátora, Dánél Józsi testvérünk, határozottan, ugyanakkor humorral, az egyébként feszültségeket okozó helyzeteket könnyedén és természetesen oldotta fel. Öröm volt ilyen találkozón részt venni, ahol világos vezetés mellett mindenki pontosan tudta mire számíthat.
A dicsõítést idén is a Worhip-Team (magyarul „Dicsõítõ Csoport”) vezette. Zeneileg magas szinten, kifogástalanul szolgáltak a testvérek a dicsõítések, imaszolgálat, szentségimádás és a szentmise alatt.
És ha már a szentmisénél tartunk, köszönjük Portik Hegyi Kelemen gyergyói fõesperes atyának, hogy vendégül látta a megújulás találkozóját, prédikációjával kiegészítette az elõadásokat.
A szentmise a találkozó csúcsa volt és kegyelemforrás mindnyájunk számára.
Sajnos kevés pap testvér talált idõt arra, hogy eljöjjön a találkozóra, ezért a gyóntatás kicsit nehézkesen folyt. Köszönjük Birman Józsi atyának és Selymes atyának az áldozatos szolgálatot.
Isten fizesse a helyi közösségek tagjainak, a támogató testvéreknek, minden szolgálatukat és adományukat. Köszönjük, hogy megszerveztétek nekünk ezt a találkozót! Jó volt nálatok!

