Találkoztunk Aradon

Reményünk Krisztus!

Hétvégén
ért véget az aradi találkozó. Sokan
voltunk, sok helyrõl, sokfélék, Istenben mégis
sikerült egynek lenni. Beszámoló helyett álljon
itt néhány résztvevõ véleménye a
találkozóról. A listát lehet folytatni
hozzászólásokkal...

Sziasztok!remenyunk_krisztus.jpg
Meg
szeretném veletek osztani, hogy a hétvégi
találkozó számomra nagyon áldásos
volt. A tanítások által újra megértettem
Isten milyen nagy áldozatot hozott, egyetlen Fia életét
adta értem, bûnös emberért. Mindezt azért,
mert végtelenül szeret és azt akarja, hogy örök
életem legyen Vele a mennyben.
Nagy kikapcsolódás
volt számomra az akadályverseny, így nem csak a
várost ismerhettük meg egy kicsit, hanem egymást
is.
A hétvége számomra egy nagy lehetõség
volt, hogy gyakoroljam a türelmet és a szeretetet olyan
emberek felé, akiket nem ismerek vagy akiket nehezebb
elfogadni olyannak amilyenek. De a Szentlélek betöltött
az Õ végtelen szeretetével (a Szentségimádás
alatt ), amibõl másoknak is adni tudtam.
Örömmel
töltött el, hogy láthattam Isten hogyan formálja
a többi fiatal szívét, hogyan ad vigasztalást
és örömet számukra.
Köszönet a
szervezõknek, dicsõség Istennek!
Zsuzsa

Nekem az volt jó,
hogy beszélgettünk, a tanítás, hogy ISTEN
HOGYAN SZÓL HOZZÁNK, hiszen ilyen racionalista világban
fontos ez a téma!

Szabolcs

labirintus-1.jpg

A program során
Isten jóvoltából találkoztam és
megismertem sok olyan fiatalt, aki rendületlenül hisz
Istenben és mindent feláldozna érte. Megtanultam
remélni. Nem csak Istent ismertem meg itt jobban, és
nem csak más embereket, új barátokat, hanem
sikerült magamat is jobban megismernem.

Detty

Aki itt volt megérezhette
Isten jelenlétét. Nem csak beszéltünk róla,
hanem találkoztunk is vele.

Tünde
ebed_2.jpg

Király volt az
egész, jók voltak a tanítások, meg a
dicsõítés is nagyon király volt. Nagyon jók
voltak a tanúságtételek is, nagyon konkrétak
és radikálisak voltak a tanítások, azt
nagyon bírtam. Tetszett Tibi és Benita tanúsága
a tisztaságról.

Timi

Ezen a programon minden
nagyon jó volt, mert Isten dicsõségében és
szeretetében megtapasztaltam, hogy csak Õ az, aki a mi
Megváltónk, Reményünk.

Egyetlen reményünk
Krisztus. Õ az, aki meg tud menteni minden bajomból és
boldoggá tud tenni!

Csaba

Számomra a
Szentségimádás volt a legjobb, amikor igazán
éreztem Krisztus jelenlétét. Meg tudtam élni,
hogy átadom neki az életem a fájdalmakkal,
problémákkal és mindazokkal együtt, amik
tõle távol tartottak. Megtapasztaltam, hogy Jézus
igenis szeret. Mindannyiunkra szüksége van és
mindannyian az Õ barátságára, az Õ irgalmára
szorulunk, és rajta kívül senki más nem
adhatja meg a boldogságot, amire szükségünk
van. Csak az Õ útján juthatunk el az örök
életre, és csak vele lehetünk GYÕZTESEK.

Enikõ

Megtanultam, hogy a siker
nem helyettesítheti Isten szeretetét. Nagyon jó
a társaság, és itt nem az a lényeg, hogy
honnan vagy és hogy mi van rajtad, hanem hová tartasz
és szeretnéd-e megismerni legjobb barátodat,
Jézust.biblia.jpg

Roli

Én ezt viszem
magammal: REMÉNYÜNK KRISZTUS! És Nincs értelme
halálfejes pólót hordani/mutatni, hirdetni a
halált, hanem inkább az ÉLETET kell hirdetni.

Beáta